7. Ébredés

Kórházban

Nagy nehezen kinyitottam nehéznek érzett szemeim, és a kezeimre néztem. Kötszer volt a karomon gondolom azért mert vért vettek tőlem, amit nem igazán bírok ki ájulás nélkül. A szűk látókörömben Iant pillantottam meg, amitől később meg is lepődtem, mert honnan tudta volna azt, hogy én kórházban vagyok? Megpróbáltam felülni az ágyamon, de nehéz testem visszahúzott.
Láttam, ahogy Ian a mellettem levő széken alszik. Olyan helyes még akkor is. Sötét barna haja az arcába lóg, fejét a könyökével támasztja, kezét ajkaira téve. Jobban szemügyre vettem a kórházi szobámat. A fal olyan sápadt fehér volt mint én amikor beteg vagyok. Kis lyukacsok is megtalálhatóak voltak rajtuk. Az egész szobában 3 ágy volt de egy ember sem feküdt, vagy ült rajta.

Az ágyak mellett szintén fehér színű kicsi szekrény volt polccal, amin nekem egy kis péksütemény és gyümölcslé volt, meg még egyéb apróságok.

- Szia Kat! Hogy érzed magad? - kérdezte Ian, mert látta, hogy már felébredtem, és nézelődök.

- Szia Ian. Sokkal jobban érzem magam bár még fáj a kezem. - mondtam álmosan és sápadtan.

- Amúgy honnan tudtad, hogy kórházba vagyok? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Éppen találkozni akartam veled... Csak mire odaértem ott feküdtél eszméletlenül a földön. - válaszolta.

( Szóval akkor nem Kent láttam? )

- Te hoztál be a kórházba? ( amúgy a kórház gyalog is közel van hozzánk )

- Igen 

- Nem voltam nehéz? - kérdeztem, nevetve

- A kb 50 kilóddal, de majd megszakadtam. - közölte velem és a száját mosolyra húzta.

1-2 óra múlva...

A kórházból kiérve a finom meleg napos időbe léptünk, olyan régen volt már napos idő.

A lágy meleg szellő simogatta az arcomat, és Ian melegítette a kezeimet. Akkor úgy éreztem minden tökéletes, de ez nem sokáig tartott, mert eszembe jutott amit az állítólagos ikertestvérem, Nikolas mondott. Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy hirtelen megálltam, és elkezdtem sírni. Ian nem értette miért zokogok, de ezt nem is értené meg ezért a titkomat megtartom. Gyorsan letöröltem könnyes szemeimet a felsőm ujjával, és Ianre néztem. Nincs semmi bajom, csak most annyira boldog vagyok, hogy muszáj volt elengednem néhány könnycseppet - mosolyogtam rá, ő meg a kezével az arcomhoz nyúlt, és lágyan megsimogatta,

- Én is - ennyit mondott, majd megcsókolt.

A csók amit kaptam tőle édes volt, és szerelmes. A csókolózásunkat befejezve egymásra mosolyogtunk és haza mentünk, az az ő jött el hozzánk.

Nálunk

A házunkhoz érve anyut pillantottuk meg miközben az esőtől friss kertet rendezgette.

- Jól vagy kislányom, annyira aggódtunk érted, még jó, hogy ott volt veled a barátod. - mondta könnyes szemmel engem szorongatva.

- Jól vagyok - válaszoltam boldogan.

Anya mi most bemennénk. - mondtam, anya meg csak elmosolyodott a könnyes szemével.

A szobámba beérve gyorsan elpakoltam a földön hagyott ruháim amit még a randi előtt pakoltam ki.

- Hagyd csak! - mondta Ian és átölelt.

- Oksika.

- Mi most akkor járunk? - kérdeztem kedvesen.

- Nekem már az első ütközésünk óta tetszel. - válaszolta majd hosszasan megcsókolt.

- Örülök, hogy járunk, nekem is tetszel már az első találkozás óta. - mondtam még boldogabban.

- Akkor miért randiztál Kennel? - kérdezte a boldogságomat megtörve.

- Én azt hittem, hogy nem randi. - böktem ki őszintén.

- És megcsókolt? - kérdezte

- Nem, illedelmes volt. 

- Én nem vagyok az? - kérdezte és száját mosolyra húzta.

- Dee, csak te másképpen.

- Nagyon köszönöm amit ma értem tettél.

- Semmiség :)

A beszélgetésünk közben megcsörrent a telefonom és láttam a kijelzőn, hogy Nikolas hív.

Persze a találka elfelejtettem - gondolkoztam magamban.

- Miért nem veszed fel a telefont? 

- Csaaak , mert nem akarom....