Reggel sokáig aludtam végre. Míg a többiek a suliban punnyadnak, addig én itt fekszek és lazsálok. Nyugodtan kimásztam az ágyból, és kezembe vettem a telefont. Leültem az ágyam szélére, és megnéztem a facebookomat, amit már olyan rég láttam a sűrű események miatt. Volt pár értesítés, 18 ismerősnek jelölés, és 2 üzenet Hannatól. Abból a 18 ismerősből körülbelül 10-et nem is ismertem. Persze, hogy nem, hiszen ezek Ian ismerősei, akik bejelöltek engem. Visszajelölgettem egyesével őket, nehogy az legyen, hogy bunkó vagyok. Éppen néztem a facebookom, amikor megcsörrent egy pillanatra a telefonom.
Ian volt az.
- Szia, ennyire hiányzok? - kérdezem, kicsit nevetős hangon.
- Most miért? Nem hívhatom fel a barátnőmet? - kérdezte -Dehogynem, örülök, hogy hívtál. - válaszoltam a vonal mögött egy mosolyt rejtve.
- Amúgy miért hívtál? Biztos van valami jelentősége. - kívancsiskodtam.
- Igen, van. Remélem mára nem terveztél programot. - kérdezi Ian.
- Nem, szabad ez a napom. - válaszoltam lazán.
- Akkor mit szólnál hozzá ha elmennénk valahova? - kérdezi kicsit zavart hangon.
- Hova?
- Majd megtudod, meglepetés. ( hogy én, hogy utálom ezt a szót )
- Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket. - szidom le.
- Tudom, de ez most az lesz. 7-re érted megyek. Szeretlek.
- És ezzel le is tette -
A telefon beszélgetésünk óta azon gondolkoztam, hogy ha nem mondta el hova megyünk, akkor mit vegyek fe, mert ha a szüleihez megyünk, akkor normális ruhát kell felmentem, viszont ha valami bulizos helyre megyünk, akkor valami szexit, nehogy elcsavarják a fejét. Na ez egy nagy kérdőjel. A találkozásunkig van még rengeteg időm, hogy eldöntsem mit vegyek fel. Mivel egyedül nem tudok dűlőre jutni, ezért át hívom Hannat, majd suli után, mert szegénynek ma van suli ráadásul dogát írunk matekból. Addig is eszek, rendbe szedem magam, kiviszem a kutyámat sétálni, segítek anyának a konyhába, stb.
És ezt így is tettem. Levittem a kutyámat a közeli parkba, ahol összefutottam Codyval és Davvel. Először megdöbbentő volt őket látni, hiszen suli van, de aztán rájöttem, hogy ők a lógósok.
- Sziasztok - köszönök rájuk kedvesen.
- Oh. Szia Kat, cuki a kutyád, remélem nem harap? - kérdezte Cody.
- Nem, dehogy, nyugodtan megsimogathatjátok.
Cody és Dave olyan jól elvoltak a kutyámmal, hogy arra kértek engedjem szabadon. Meg is tettem, de a kutyám elfutott, elkezdtünk utána futni, de hiába nyoma veszett.
Keressük wifit!
- Most mi lesz? Anyám ki fog nyírni! - idegeskedtem.
- Nyugalom megtaláljuk. Mi a neve a kutyádnak? - kérdezte Dave.
- Hát, nagyon hülye neve van. - kezdtem el, és már nevetésre állt a szám.
- Annyira azért nem lehet. - mondta Cody.
- De, mert a kutyám neve Wifi. - böktem ki.
- Hogy mi? Mégis miért lett pont Wifi a neve?
- Hát az úgy volt, hogy kiskorában mindig elszökött, és a net is szar volt, az az a Wi-Fi, és így apu mindig azt kiabálta: Elment Wi-Fi, és ezt a kutyánkra értette.
- Hahaha. Ilyen jót még nem röhögtem - nevettek mindketten.
- Na jó, most már keressük meg a kutyámat - buzdítottam őket a kutyám keresésére, elvégre ő miattuk vesztettem el.
- Oké, rendben. Hol keressük? - kérdezte Dave.
- Hát, én nemigazán ismerem ezt a területet. - mondtam elbizonytalanodva.
- Hé, nem az a kutyád? -mutat a park hátulsó végébe Cody.
- De az, gyorsan fussunk utána! - mondtam, és már futottunk is.
Megvagy, most már nem menekülsz wifi.
- Akárhányszor hallom ezt a nevet elfog a nevetés. - viccelődött Dave.
- Hú, de elment az idő, nekem most mennem kell, sziasztok fiúk. - köszöntem el tőlük.
- Szia - köszöntek vissza.
Úristen a sok futkározásban úgy elfáradtam, hogy örültem ha otthon készülődhetek a találkára, randira? RANDIRA? Most kapcsolok, ő elhívott randizni? OMG! És én nem vettem ki a beszédéből, de hülye vagyok. - mondtam hangosan az utcán, miközben a telefonomat babráltam, mindenki idiótának nézett, de semmi baj. Amikor végre hazaértem , rögtön nagy készülődésbe kezdtem, mert már fél öt volt.
- Hol voltatok ilyen sokáig? - kérdezte anya.
- Hosszú, de itt vagyok szóval nincs baj. - mondtam, majd a szobám felé vettem az irányt.
- Kaat, ezt még nem beszéltük meg, gyere le most azonnal, vagy nem mehetsz ma este sehova. - fenyegetőzött anya.
- Honnan tudod, hogy ma este megyek valahova? - kérdeztem a lépcsőre leülve, és vártam a választ.
- Hosszú, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy hol voltál? - kérdezte anya kicsit erősebb hangon.
- Találkoztam a parkban pár haverommal. - mondtam unottan.
- Ez tartott ilyen sokáig? - kérdezte még hangosabb hangon anya.
- Wifi elszökött, és őt kerestük, most már felmehetek a szobámba? - kérdeztem, amolyan nem tettem semmi rosszat hangon.
- Kat, túl keveset vagy otthon, hiányolom a régi beszélgetéseinket, már alig ismerek rád.- anya arcán egy könnycsepp gördült le, amitől megsajnáltam, és átöleltem.
- Anyu, lehet hogy egy kicsit megváltoztam, de én még ugyanúgy szeretlek mint régen, és sajnálom, hogy mostanában nem vagyok sűrűn otthon, majd bepótoljuk, rendben? De nekem ma tényleg el kell mennem. - mondtam lágy könnyű hangon, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Menjél csak, megértelek. - átölelt, majd elengedett, és én felmentem szépen lassan a szobámba.
Amint felértem hallottam, hogy szól a telefonom. Ki lehet az? - gondolkoztam, és már a kezembe vettem a telefont. Ian volt az, csak már letette. Rögtön kikerestem a számát a névjegyeim közt, és már hívtam is.
- Szió, bocs, hogy nem vettem fel csak anyu feltartott.
- Szia, semmi baj, várok, amúgy hamarabb megyek érted, ha nem baj, mert van egy kis nézeteltérésem a szüleimmel. - mondta, amolyan "Bárcsak 18 lennék, és elköltözhetnék" hangon.
- Felőlem, de akkor segítesz kiválasztani a ruhámat, mert ötletem sincs.
- Oksa cica, fél óra és ott vagyok.
- Szeretlek.
- Én is
Letettem a telefont, majd a fürdőbe mentem, mert nem néztem ki pont úgy ahogy ki kéne néznem. ( igen, ezt jól megmondtam.) Alig 10-15 perc alatt sikerült rendbe szednem magam. A maradék időmben gondoltam lemegyek anyához, és beszélgetek vele.
Úristen a sok futkározásban úgy elfáradtam, hogy örültem ha otthon készülődhetek a találkára, randira? RANDIRA? Most kapcsolok, ő elhívott randizni? OMG! És én nem vettem ki a beszédéből, de hülye vagyok. - mondtam hangosan az utcán, miközben a telefonomat babráltam, mindenki idiótának nézett, de semmi baj. Amikor végre hazaértem , rögtön nagy készülődésbe kezdtem, mert már fél öt volt.
- Hol voltatok ilyen sokáig? - kérdezte anya.
- Hosszú, de itt vagyok szóval nincs baj. - mondtam, majd a szobám felé vettem az irányt.
- Kaat, ezt még nem beszéltük meg, gyere le most azonnal, vagy nem mehetsz ma este sehova. - fenyegetőzött anya.
- Honnan tudod, hogy ma este megyek valahova? - kérdeztem a lépcsőre leülve, és vártam a választ.
- Hosszú, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy hol voltál? - kérdezte anya kicsit erősebb hangon.
- Találkoztam a parkban pár haverommal. - mondtam unottan.
- Ez tartott ilyen sokáig? - kérdezte még hangosabb hangon anya.
- Wifi elszökött, és őt kerestük, most már felmehetek a szobámba? - kérdeztem, amolyan nem tettem semmi rosszat hangon.
- Kat, túl keveset vagy otthon, hiányolom a régi beszélgetéseinket, már alig ismerek rád.- anya arcán egy könnycsepp gördült le, amitől megsajnáltam, és átöleltem.
- Anyu, lehet hogy egy kicsit megváltoztam, de én még ugyanúgy szeretlek mint régen, és sajnálom, hogy mostanában nem vagyok sűrűn otthon, majd bepótoljuk, rendben? De nekem ma tényleg el kell mennem. - mondtam lágy könnyű hangon, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Menjél csak, megértelek. - átölelt, majd elengedett, és én felmentem szépen lassan a szobámba.
Amint felértem hallottam, hogy szól a telefonom. Ki lehet az? - gondolkoztam, és már a kezembe vettem a telefont. Ian volt az, csak már letette. Rögtön kikerestem a számát a névjegyeim közt, és már hívtam is.
- Szió, bocs, hogy nem vettem fel csak anyu feltartott.
- Szia, semmi baj, várok, amúgy hamarabb megyek érted, ha nem baj, mert van egy kis nézeteltérésem a szüleimmel. - mondta, amolyan "Bárcsak 18 lennék, és elköltözhetnék" hangon.
- Felőlem, de akkor segítesz kiválasztani a ruhámat, mert ötletem sincs.
- Oksa cica, fél óra és ott vagyok.
- Szeretlek.
- Én is
Letettem a telefont, majd a fürdőbe mentem, mert nem néztem ki pont úgy ahogy ki kéne néznem. ( igen, ezt jól megmondtam.) Alig 10-15 perc alatt sikerült rendbe szednem magam. A maradék időmben gondoltam lemegyek anyához, és beszélgetek vele.
Pár perc múlva...
Csing....Csing.....
- Ki lehet az, megyek megnézem - mondta anya, és már sietett is az ajtóhoz, én meg rögtön futottam utána.
- Oh, szia - köszönt anya.
- Jó estét Ms.Black! - köszönt Ian.
- Ó, hívj csak Marynek. - mondta anya.
- Szerintem hozzád jöttek Kat. - mondta elmosolyogva.
- Igen,Szerintem is. - válaszoltam, totál vörös fejjel.
- Én megnézem a.... - próbált anyu valami elfoglaltságot találni magának.
- Szia. - közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam.
- Ezt neked hoztam. - háta mögül egy rózsacsokrot húzott elő.
- Úristen!! Köszönöm. - köszöntem meg, és egyfolytában vigyorogtam.
- Én ezt gyorsan vízbe teszem, addig menj fel a szobámba. - utasítottam.
Ian elindult a szobám felé, én meg anyához, aki mint egy tinédzser várta, hogy mit kaptam. ( elárultam magam a hangos örömködésbe )
- Azta, Kat, ez igen, a fiúk mostanában nem szoktak virágot venni. - mosolygott anyu, és keresett egy vázát.
- Na menj ne várasd sokáig, majd én elrendezem. - mondta anyu, közben a csokromat rendezgette.
Még a távolból hallottam anyu örömködését, aztán felmentem a szobámba.
Ian a laptopomat böngészte, persze mit is csinálhatott volna. Oda sétáltam mellé és leültem a guruló székembe, amiben pörögtem.
- El fogsz szédülni. - figyelmeztetett Ian.
- Nem baj, élvezem, mindenhol téged látlak.
- Jajj, úgy viselkedsz, mint egy ovis. - mondta nevetve, majd megállította a széket.
- Nem is. -erősködtem.
- De, de - vitatkoztunk, hogy ovis vagyok-e.
- Na jó elég a hülyeségből, megyek öltözni. - jelentettem be, majd felálltam a székből.
- Segítsek? - kérdezte Ian
- Az öltözésben? - értetlenkedtem.
- Akár abban is, de nem arra gondoltam. - mondta, majd elvörösödött.
- Akkor mire gondoltál? - kérdeztem.
- Tartsál nekem divatbemutatót! - kérlelt Ian.
- Hát, oké, úgyis szeretek öltözködni.
Mára csak ennyi fért bele az időmbe, de ha tetszett komizz vagy kövess, és köszönöm azoknak akik követnek, vagy olvassák a blogomat, nagyon jó érzés tudni, hogy van miért írnom :)
