13.rész: A kirándulás

Tegnap este a "vendégeim" hazamentek, mert ugye holnap, az az ma, megyünk kirándulni.
Tényleg nekem még keresnem kell valami melegítő féleséget, mert hogy őszinte legyek nem szoktam melegítőbe kint lenni, maximum a kertben, ahol a költözésünk óta nem voltam, nem is leszek. Végül találtam egy melegítőegyüttest anyu szekrényében, igen mi szoktunk cserélgetni ruhákat, ékszereket, stb, amikor nekem kell valami elveszem, és anyu is ezt csinálja. Remélem nem kell neki holnapra.
Kicsit elgondolkoztam anyáék szobájukban a földön ülve, majd bealudtam. Kezemben ott volt a "kölcsönvett" melegítőegyüttes. Nem aludhattam sokat, mert amikor felébredtem még sötét volt, és anyák még nem értek haza. Gyorsan át is mentem a szobámba. Már annyira fáradt voltam, hogy az ágyig se jutottam el. Elaludtam a kanapén, amin legutóbb Ian aludt. Igen, róla álmodtam...

Olyan hamar reggel lett. Az ébresztő órám, az az a telefonom, egy rock zenével keltett, ami ugye borzasztó hangos volt, és így nem tudtam visszaaludni. Lassan felkeltem a kanapémról, és egy papucsba bújtam. Komás fejjel a szekrényemen levő tükörbe néztem, és elkezdtem vicces pofákat vágni, amikor anya lépett be.
- Jó reggelt! - köszöntött anya, én meg a tükörtől hátrébb léptem, de még úgyis látszódtam. Pech.
- Neked is. - válaszoltam a lehető legálmosabb hangomon.
- Mikor feküdtél le? Nem aludhattál sokat. Volt nálunk valaki? - bombázott le a kérdéseivel.
- Hát, nem is tudom, úgy éjfél körül, amúgy igen nálunk volt pár haverom.
- Pár haverod? - kérdezte, olyan "ki volt nálad és én erről miért nem tudok" hanggal.
- Csak Hanna, ééés, kezdtem bele, de anya félbeszakított.
- Csak nem egy fiú? - vörösödtem el a kérdést hallva
- .... - inkább nem is válaszoltam.
- Azt hiszem iszok egy teát. Kérsz? - váltott témát, mert kezdett kicsit ciki lenni a dolog.
- Igen.
Végre anya elhagyta a szobát. Minden szülő ilyen, ha fiús dolog kerül szóba, megőrülnek.
Hamar felvettem a "melegítőmet", és a cipőmet. Be kopogtam a fürdőszoba ajtaján.
Kop Kop.. - semmi hang bemegyek.
Laza lófarokba fogtam szép szőke hajzuhatagomat, majd a kilógó részeket egy hullámcsattal csatoltam el. Megmostam a fogam, arcom, stb.
Belenéztem utoljára a tükörbe, és megvoltam elégedve a látványtól
(Még sportruhában is dögös vagyok. Na jó hagyjuk a hülyeségeket.)
A túrázós táskámba elraktam minden szükséges holmit. Anyához igyekezve a kajámért, apába botlottam.
- Jó reggelt. - köszönt apu.
- Jó reggelt, bocsi csak sietek, megint elkések. - magyaráztam ki.
- Ilyen elkésős lettél? - kérdezi apa szemöldökét megvonva.
- Csak egyszer késtem el, de most megyek, ezzel ott is hagytam apát, és anyához mentem a konyhába.
- Nagyon sietsz ma. Valami baj van? - kérdezi anya aggódó tekintettel.
- Nincs semmi, minden oké, csak sietek. - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Vigyázz magadra! És el ne tévedj. Van nálad térkép? - ( túlságosan aggódó típus )
- Mennem kell, szia anya.

Végre elszabadultam az aggódó szüleimtől. Nagyon szép idő van ma, süt a nap lenge szél fúj, és nem esik az eső, pont túrázós idő. Szuper. Elindultam az Iskola felé, mert hogy ott van a gyülekező, pedig nálunk is lehetne, mert közelebb van hozzánk az erdő, mint a sulihoz. Mindegy. Fülembe bedugtam a fülhallgatót és beraktam egy rock számot. A zene miatt nem is hallottam, hogy valaki szól nekem, az az kiabál. Gyorsan kiszedtem a fülemből a fülhallgatót, és elraktam. Aki kiabált nekem az Ken volt.
- Csáó Kat! Milyen jól nézel ki. - olyan idegesítő ez a gyerek!!
- Nem tanultál az előbbiekből? - szidtam le köszönés nélkül.
- Ja, hogy a csókról beszélsz! Nem, és bármikor megtehetem újra. - szánta el magát.
- Velem ugyan nem. - vitatkoztam
- Óóó, dehogynem, és ezzel közelebb hajolt hozzám, én meg minden erőmmel taszítottam magamtól.
- Ken? Te meg mit képzelsz. - állt oda Hanna, és elválasztott a rám mászó Kentől.
- Huhh, de örülök neked. - öleltem meg Hannat
- Ne mondd, hogy nem élvezted.
- De mondom. - és otthagytam Hannaval.
Ezt a "Kenes" incidenst mindenki látta, még az a három hárpia is. Akik éppen felénk közeledtek.
- Látom szép barátnő vagy. Minden jött menttel smárolsz, ha ezt megtudja Ian. - nevetnek
- Nem is smároltam vele, szerintem vizsgáltasd meg a szemed, és hordj szemüveget, talán akkor nem látszanál ekkora ribancnak. - kikeltem magamból, ezt már régóta megakartam tenni.
- Féltékeny vagy lotyó.  (ennyire tud csak visszavágni, nyomi)
- Rád?? Nem tudom melyikünknek van pasija. Nekem vagy neked.
- Ez nem jelent semmit lotyó.
Ökölbe szorítottam a kezem és már ütni akartam, amikor Ian hozzánk lépett. Rögtön ellazult a kezem. Hogy idegesítsem a lányokat, megcsókoltam, ami tőlem fura, de ez most kellett.  Szeretlek! - rátettem még egy lapáttal. Én is - viszonozta Ian.
- Mindjárt elhányom magam, menjünk lányok. - fejüket félre csapva elmentek.
- Köszi, hogy jöttél, mert szerintem a mi kis hercegnőnknek szüksége lett volna egy műfogsorra.
- Min akadtál megint ki? - kérdezte.
- Hosszú.
- Van időm bőven, ugyanis a túrán veled leszek. - leült egy kőre, és várta a választ.
Elmondtam neki mindent, azt hogy Ken megint kikezdett velem , meg hogy a lányok máshogy akarják előadni az esetet. Megértő volt, bár láttam az arcán az "unom" kifejezést. A témát hamar lezártam, és a tömeg után indultam Iannel. Végig mentünk rengeteg utcán, parkon. Majd bekanyarodtunk az erdőbe.
Igazgatónő: Kedves Diákok, köszöntelek titeket a Whitmore-i erdőben, ahol feladatokat fogtok elvégezni időre. A győztes nyereménye egy teljes nap kikérő, az az nem kell egy teljes napot suliba jönnötök. Jó szórakozást kívánok. Ha segítségre lenne szükségetek, akkor megtaláljátok a tanárokat az ellenőrző pontoknál. Minden diák elindult az első állomáshoz, és ezt tettük mi is.

Túra kezdete

Fidgeral Tanár Úr: Köszöntelek titeket az első állomáson, ahol a feladatotok lesz megkeresni egy ember által készített tárgyat, ha ezzel megvagytok kaptok a füzetbe egy pecsétet és mehettek a következő állomásra. A tanár úr minden csapatnak adott egy térképet, ami mutatta, hogy hol vannak az állomások. Mindegyik állomás más-más színű volt, ahol éppen vagyunk az volt a kék színű.
- Szóval akkor keressünk valami tárgy féleséget. - mondtam Iannak, aki ha jól vettem észre nem szeret túrázni.
- Keressünk, de nekem van egy jobb ötletem.
- Mi? - min járhat az esze, mit lehetne csinálni egy erdőben.....hess innen pervelz fantázia.
- Trollkodhatnánk.
- Hogyan?
- Ez egy erdő Kat, és amúgy is ez dögunalom. Nem szeretnéd megviccelni azokat a hárpiákat?
- Óóó, dehogynem, édes a bosszú. Mi a terved? - kíváncsiskodtam.
- Megijeszthetnénk őket, az ilyen csajok annyira félősek.
- Oké, mivel? Amúgy közben kereshetnénk is azt a valamit, kell egy nap szünet. - mosolyogtam rá, olyan kérlelősen.
- Legyen. - végül belement
- Fogjunk gyíkot, alsóban azzal ijesztgettük a lányokat, és szerintem még mindig félnek tőlük.
- igen, mert, hogy én is félek, mindenféle csúszómászó undorítóságtól.
- Na ne már! Ettől is. - felém tartott egy gilisztát.
- Fúúj, vidd innen Ááá! - sikítottam, közben nevettem.
- Nyugi már ez csak egy giliszta. - kinevetett.
- Tudom, de undorító.
- Lehet nem is kell gyíkot fognunk. - nevetett Ian.
- Marad a giliszta, amúgy meg találtam egy bicskát. Szerinted ezt ember készítette?
- Gyere, tudjuk meg - vonszolt maga után Ian.
Visszamentünk az állomásra, ahol még senki sem volt, mi voltunk az elsők akik megtalálták azt a valamit. Szupi. Kaptunk a füzetünkbe egy kék színű pecsétet, és már mentünk is. A térképet nézve nem volt messze a következő állomás. Magunk mögé néztem és láttam a 3 lányt, akik másodiknak találták meg a tárgyat. Kikerülve minket elmentek, Ian pedig kihasználva az alkalmat beledobta a gilisztát Dina hajába, nem tudom mikor veszi észre, de ezt látnom kell. Utánuk is mentünk. Végül elértünk a második állomásra, ahol a feladat egy állati csont keresése volt. Ian örült a feladatnak. Én kevésbé. Elkezdtük keresgélni a csontokat miközben hangos kiabálást hallotunk, gyorsan a hang felé futottunk. Dina éppen a hajából szedte ki a gilisztát valamilyen bottal, közben sikított, mi meg hasunkat fogva nevettünk, és egy képet is készítettünk Dina szerencsétlenségéről. Én mondtam, hogy édes a bosszú. Dinát otthagyva Ian elkezdte keresni azt a fránya csontot.
- Szerinted ez csont, vagy egy fa? - kérdezi tőlem, kezében egy csontfélét tartva.
- Ja, szerintem az.
Visszamentünk a második állomásra, ahonnan ugyanúgy sikeresen mentünk el.
- Na mi a következő feladat? - kérdezem fejemet Ian vállára téve.
- Fel kell másznunk egy fára és leszedni egy dobozt, amire a következő feladatban szükségünk lesz. - fogalmazta meg.
- Tudsz fára mászni? - kérdezem.
- Nem, te?
- Asszem ( úgy tűnik én mászok )
Elsétáltunk a harmadik állomásra, ahol egy hatalmas fa várt minket. Felnéztem a fára, és rögtön megpillantottam a dobozt.
- Úristen ez ilyen magason van? - döbbenek meg.
- Sok szerencsét! - böki meg a vállam Ian.
- Kösz. - válaszolok kedvetlenül.
A fa nagyon magas, de legalább vannak kiálló ágai, amelyeken megtudom támasztani a lábaim.
- Jó a kilátás! - kiabál fel nekem Ian.
- Haha.
Felmászok a dobozhoz, majd lelököm, ami a földre esik. Elég erősen odavan ragasztva, mert nem nyílt ki. Lassan és óvatosan lemászok.
- Ügyes voltál. - dicsért meg Ian.
- Köszönöm, mondtam, hogy kell egy szabadnap, ami a miénk lesz. - kicsit hangosan mondtam.
A tanárnő le is pecsételte rögtön a füzetet, és már indultunk is a negyedik állomásra. Mi leszünk az elsők ez már tuti. Amíg én dicsekedek magamnak, addig Ian  a következő állomást keresi.
- Á, meg is van. - szólal meg.
- Na és merre?
- Egyenesen, majd balra, és jobbra. - tájékoztatott.
- Annyira kíváncsi vagyok a következő feladatra.
- Ne legyél, mert hamar megöregszel, míg én szuperül fogok kinézni ( túl nagy az egója )
- Várd ki a végét. - mosolyodok rá.
Ez az út tartott a legtovább, de odaértünk a negyedik állomásra, ahol rengeteg bogár volt, csak úgy hemzsegett az erdő azon része. Remélem nem bogárral kapcsolatod feladat lesz.
Tanárnő: Sziasztok, elértetek az utolsó előtti állomásra. Gratulálok! A következő feladatban a dobozban található eszköz fog segíteni. ( Ian rögtön ki is nyitotta, pechünkre egy üveg volt az. )
- Ezzel még is mit csináljak? - kérdezi Ian.
Tanárnő: El kell fognotok egy nagy méretű bogarat.
- Szuper. - mondom lehangolóan.
Ez Iannak való feladat, ezért ő is szenved meg vele, én meg csak biztatom. Olyan vicces ahogy keresi azt a nyomorult bogarat, hogy segítettem neki.
- Áú!! - kiáltok fel
- Mi az? - érdeklődik Ian.
- Megcsípett ez a fekete bogár - mutatok rá a lábamra.
- Na legalább nem kell tovább keresnünk. - viccelődött Ian.
- Amúgy jól vagy? ( kedvesebb )
- Ja, túl élem.
Ian gyorsan belekotorja egy bot segítségével a bogarat az üvegbe, és átadja a tanárnőnek.
Ennek a fránya bogárnak a csípése iszonyúan csíp. De kibírom, erős lány vagyok. - biztatom magam.
- Héjj! Te meg mit csinálsz? - hirtelen felkapott Ian a hátára.
- Elviszlek az utolsó állomásra, mivel nem hagyom, hogy menj a fájós lábaddal. ( ó de cuki )
- Hát, oké
Az utolsó állomás, bevallom, már kicsit unalmas ez a túra. És a lábam is megduzzadt. Utolsó feladatként négy levelű lóherét kellett keresnünk. Na ez egy nekem való feladat. kicsinek mindig azt kerestem, és addig nem mentem el míg nem találtam egyet.
- Hát, akkor keressünk herét. - viccelődik Ian.
Eltelt körübelül 20 perc és még mindig nem találtunk, sőt meg is untuk így inkább lefeküdtünk a fűre és néztük a felettünk szálló felhőket összekurcsolt kézzel. Mivel a közelben egy tanár se volt így nem volt égő. ( Bár ezen amúgy mi égő?? Néha nem értem magam. )
- Ian nézd!! - mutatok rá egy négylevelű lóherére, majd letépem.
- Szuper, induljunk! - állt fel a fűből.
Még mindig mi vagyunk az elsők, de már a többiek is behoztak minket. Amilyen gyorsan csak lehetett leadtam a lóherét, és a füzetet.

1 óra múlva: Eredményhirdetés 

Iannal az előbbi pózban fekszünk a fűben, és pihenünk, amikor az Igazgatónő bejelenti, hogy ki nyerte meg a játékot rögtön felkeltünk a fűből ugyanis mi nyertünk, és kiabáltuk: Egy nap szabadság!! Éljen.

Kicsit még kint maradtunk az erdőben, majd visszaindultunk a suliba.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! - jelenti be Ian.
- Úgy ám. - helyeslem.
Beértünk a suliba a tanárnő megdicsért minket, majd Ian hazakísért, és nálunk is maradt.